Hanna és családja

Hannaékkal a kapcsolatunk hosszú évekre nyúlik vissza. Először Boróka, a nagylány újszülött fotózásán találkoztunk, majd később a testvéreit is fotóztam, amikor megszülettek. Most, közel két év elteltével ismét találkozunk, ilyenkor látszik, hogy mennyire repül az idő. Tiszta nagylányok lettek a csajok.

A helyszínt Hannaék otthonához közel választottuk, Budakalászon egy gyönyörű vadvirágos mezőt. Sokat szoktak erre sétálni, így személyes kötődésük is van a helyhez. Nagyon tetszett ez az eldugott kis mező, élénk zöldben pompázott, hiszen koranyáron, még a nagy szárazság előtt jártunk.
 
Hanna és Bálint futók, így néhány közös, futós képet is készítettünk, hiszen ez az életük egyik fontos része. A lányok pedig egyszerűen fantasztikusak voltak. Játékosan, vidáman vettek részt a fotózásban, és nagyon természetesen viselkedtek a kamera előtt. Csupa örömteli, spontán pillanatot sikerült megörökítenem. Ez az alkalom ismét bebizonyította, milyen különleges egy ilyen bensőséges fotózás, amikor az évek során kialakuló kapcsolat és bizalom láthatóvá válik a képeken.