Reni + Zsolti

Amikor Zsolti eljegyezte Reni barátnőmet, már sejtettem, hogy az ő jegyesfotózásuk különleges lesz. Aztán jött Reni ötlete, hogy menjünk el Olaszországba. Nagyon bepörögtem, hiszen ez szerintem minden fotós álma.

Megbeszéltük, hogy két helyre megyünk. Zsolti szeretett volna egy kastélyban fotózkodni, Reni pedig homokos tengerpartot képzelt el. Az utazás alatt végig szakadó eső kísért minket, és bevallom, egy ponton kezdtem kétségbe esni, hogy egyáltalán lesz-e lehetőségünk fotózni. De ahogy Olaszországba értünk, az eső elállt – igaz, a nap nem sütött ki, viszont a felhők drámai hátteret adtak a képeknek, ami talán még különlegesebbé tette az egészet. Első állomásunk a Triesztben található Miramare-kastély volt, itt készítettünk kint és bent is képeket, majd onnan továbbmentünk Bibione homokos tengerpartjára.

Reniék a hideg és a szél ellenére is elképesztően bevállalósak voltak, még a vízbe is bementek – természetesen mentem utánuk! Bár csuromvizesen indultunk haza, hajnali háromra érve Budapestre, minden pillanatát megérte ez a kaland. Csodálatos élmény volt. Ha valaki külföldön szeretne jegyesfotózást, mindig vevő vagyok rá!